fáj...

Mi is lett vége tegnapi/mai éjszakázásomnak?
Hát megírtam a fizikát. Egy fogalmat nem tudtam, meg 2 feladatot nem tudtam megoldani. Pedig megvoltak az összefüggések, de olyan volt, mintha egy adat hiányozna. Egyszerűen nem stimmelt valami... mmint nekem. Amúgy 10 feladat volt... csakhogy lássátok, annyira nem vagyok hülye. Remélem a négyes meglesz. De, hogy őszinte legyek, egyetlen fizikaórára se tanultam előtte... ami mondjuk szomorú, de így van... ha egy 4est összenyökögök, az jó. Év végén úgyis max. 4es leszek. Még feleltet egyszer, aztán szeva... innentől viszont minden egyes órára felkészülök. Igen, mindegyikre... Az info tanár dogát akar velünk íratni, tök brutál... info doga?? Utoljára nem is tudom mikor volt olyan... főleg elméleti részből.
Hát igen, a suli kemény. De nem túlélhetetlen. És én mindig azt mondom, hogy legalább az érettségim jó lesz.
Na igen. Tehát megírtuk a dogát. Utána még két órán benn voltam. Szóval az első 4en részt vettem, ha nem is túl aktívan, aztán info órán beszéltem anyuval msnen, akivel megegyeztünk abban, hogy hazajövök. Úgyhogy ma csak 4 órám volt... juppí. De viszont pótolhatom, amit vettek...
Na jó... nem tudom mikor írtam ennyit a semmiről utoljára...
Jah és azért az a címe az egésznek, hogy fáj, mert tökre bedurrantak a nyirokcsomóim, a torkom nagyon kapat és lüktet a fejem. Persze a suliban ennek ellenére pörögtem, mert különben aludtam volna. De itthon nehéz nem sajnáltatni magam. Szegény Tinának minden szünetben elmondtam, hogy szét fog robbanni a fejem, és bocs, ha agyas lesz... Iszonyat fáj... na mindegy... most a torkom jobban fáj, szóval az legalább elnyomja. És inkább a torkom fájjon, mint a fejem.
Na jó... pusszika.

Fizikkkka

Hát igen... mi veszi rá az embert, hogy hajnali... ilyenkor bloggerkodjon? Tök egyszerű... unja a fizikatanulást és minden mást szívesebben csinál...
Holnap fizo TZ... meg kémia felelés... szóval tényleg meg kellene tanulni... csakhogy bármennyit is tanulok, úgy érzem, hogy tök felesleges, mert egyszerűen nem tudom... igen, talán kellett volna minden órára tanulni... tudom... ezt nem lehet így behozni... de én azért nagyon szeretném... komolyan... szóval igyekszem...

Az elmúlt napokról...:

A múltkor, mikor nagyon rosszkedvűen írtam, azért buktam ki, mert hogy igazán nincsenek barátaim. De tulajdonképpen annyira nem gázos a helyzetem... Persze azért megkérdezném a barátaimtól, hogy egy 10es skálán mennyire tartanak nélkülözhetetlennek... de mindegy...

Lassacskán lecserélem ezt a designt, mert hát elég gáz... engem nagyon idegesít...

Rájöttem, hogy tök empatikus vagyok... néhány személlyel. Van akiknek kiröhögöm a baját, ami nem szép, de van akiknek én pusztulok bele a szomorúságába. Egyszerűen... vannak akiknek a problémái annyira röhejesek, hogy az hihetetlen és ezért nem tudom komolyan venni a személy problémáit, de azt, amikor valaki csalódott és mélyen, látszik is rajta, hogy komolyan szomorú és elkeseredett, azzal nagyon együtt tudok érezni és teljesen kivetítem magamra a panaszait.
Szerencsére megvan az a jó tulajdonságom, hogy egyszerűen nem tudok tartósan szomorú lenni. Valamiért az örömközpontom sokkal fejlettebb... Ez nem azt jelenti, hogy hű de pozitív vagyok, inkább azt, hogy reálisan látom a dolgokat. És nem úgy élek meg mindent, ahogy velem esik meg, hanem az érem másik oldalát is megpróbálom figyelembe venni. Én csak egy napig tudok szomorú lenni, de olyankor a depresszió legmélyebb részeit átélem... viszont én ezeket... kialszom, vagy nem tudom. Nem tudok ugyanazzal az érzéssel kelni, mint amivel lefekszem... este a problémáim eltűnnek.

Még valamire rájöttem... habár nem önerőből... a lényeg, hogy rájöttem, mi zavar egy emberben a legjobban. Az, ha ítélkezik. Mindenki hazudik, vagyis hazudott életében legalább egyszer. Van aki azt mondja, hogy az őszinteség a legjobb minden helyzetben. Én is úgy gondolom, hogy az a legtisztességesebb minden helyzetben. De velem sokszor előfordul, hogy menteni próbálom a búrámat. Szóval igen, kedves tanáraim előfordult már, hogy puskáztam, leckét másoltam, sőt az is, hogy még az utolsó pillanatban is megpróbáltam menteni magam. És hát rosszul is érzem magam miatta... de inkább legyen egy-két nem önerőből jó jegyem, minthogy rossz legyen az év végi átlagom, vagy ne adj Isten, ne vegyenek fel oda, ahova szeretném. Anyuk mindig azt mondják, hogy a 11.-12. a legmeghatározóbb és ott dől el az ember sorsa. És hát igen... megteszek mindent annak érdekében, hogy sikerüljön. Oké... kedves tanáraim, ez nem azt jelenti, hogy nem tanulok. Mert azért a kémián kívül, csak látják, hogy teljesen hülye nem vagyok a tantárgyakból, és ha lusta is vagyok, de azért egy kis eszem van a dolgokhoz... a lényeg, amit ki akartam hozni az egészből. Hogy igen vannak különböző emberek, különböző hibákkal... és én nem ítélkezem. Mindenkiről van véleményem, ami sokszor rossz. De utálom, ha valaki szid valakit. Van hogy én is partner vagyok a kibeszélésbe, de utána átkozom magam. Sajnos néha jól esik rosszindulatúnak lenni... de igyekszem tenni ellene. Viszont igen, vannak akik látszólag ilyenek-olyanok és akikről van véleményem. És azért többnyire őszinte vagyok. És ha nem is megyek oda valakihez, hogy "szerintem egy szar alak vagy", ha ő odajön hozzám és megkérdezi, hogy mi a véleményem róla, megmondom. De nem rontok ajtóstul a házba. A rossz az, hogy ha azt hallom, hogy a barátnőim arról beszéltek, hogy mit csinálok rosszul,az nagyon szarul esik, de én is megbeszélem mások háta mögött... mondjuk azért ez nem igaz... nem a háta mögött, mert, ha valami nagyon gáz, akkor azért szólok, csupán szeretetből. És megpróbálom csak a legbelsőbb embereknek elmondani a rossz véleményem. Mindenesetre megfogadom innentől, hogy kibeszélni soha többet nem fogok senkit, mert ez a leggaládabb és legundorítóbb dolog... leszámítva egy pár dolgot :D

Mire jöttem még rá? Hogy van még néhány gyengeségem. Pl. Iszonyat büszke vagyok. De pont ezért nem is ítélek el más büszke embereket. Nem ítélkezem... Szóval igen szeretek dicsekedni... rossz szokás...

És tudjátok milyen bókot kaptam ma? Hogy igazi lány vagyok... vagyis olyan, aki nem tökéletes, sok a hibája, de ez teszi igazivá és nem álomképpé... Az összes regényben az volt a kedvencem, akinek a legtöbb hibája volt, mert egyszerűen pl. egy Pál utcai fiúkban mennyivel élőbb egy Geréb, mint egy Nemecsek... komolyan... asszem így hívták őket... mindenesetre ez a nézetem megért egy dicséretes 5öst irodalomból :D (látjátok... elég büszke típus vagyok)

Hümmm... na jó.. megyek és fürdök egyet... közben kémiázok, aztán visszakanyarodok a fizikához... pápápápá...

Just a day

Nem tudom meséltem-e, de ugye vizsgáztunk angolból... más iskolában kis érettséginek hívják... itt csak vizsga. A lényeg, hogy míg az írásbelit nagyon elcsesztem, a szóbelim max. pontszámos lett, ami miatt nagyon büszke vagyok magamra... pedig azt hittem, hogy az is szörnyű lett...

Aztán
Tegnap:
Hát ami a lényeg... Átjött Geri megnézni a Muzsika hangját... nem tudom hányan olvasták a fantasztikus filmösszeállításokat. Az egyik a Tinával való kedvenc filmeink, a másik pedig az örök klasszikusok. Na hát az örök klasszikusok első helyezettje. Ha valaki ezt MÉG nem látta, sürgősen tegye meg. A lényeg, hogy megnéztük, mert tegnapig ő se látta. És szerintem egészen élvezte is... Na jó az túlzás, de nem unta halálra magát alatta... mondjuk végig dumáltunk alatta... :D A film után csináltunk valamit amit nem írok le, mert hát nem tudom mennyire örülne neki, ha tudnák az emberek, hogy milyen extrém dolgokra vállalkozik... A lényeg, csakhogy senki semmi fantáziájára bízott dologra ne gondoljon. A kellékek: 1 TV, 1 DVD, 1 MŰKÖDŐ DVD lejátszó, 2 mikrofon (opcionális), 2 (vagy több) személy ... na igen... aztán gitároztunk, amit én nem tudok, de legalább nem porosodott a gitár a polcon... Aztán zongoráztunk... amit meg ő nem tud (persze én se, csak kicsit jobban) Aztán dumáltunk.... és köbö ennyi...
Aztán
Ma:
ömmm... minden óra más teremben jUhHéJ.... aztán... köbö ennyi a lényeg... jah délután elmentem ÚDSZre, ami elmaradt, csak elfelejtettel szólni. Aztán próba volt... elég viccesre sikeredett, de én élveztem nagyon... Oszi nagyon durván jól dobol... Kemény nagyon... A gitárosok is menők.. én meg nem tudom a dalokat... na köbö finish...

bye

Hey guys...

Igazából annyi minden van bennem....
Annyi minden, amit senkinek nem tudok elmondani. Nem azért, mert nincsenek barátaim. Több van, mint amit akarhatnék... csak egyszerűen a barátokat nem az érzelmek, hanem a titkok érdeklik. Ha valakinek titkos kapcsolata van, és megosztja ezt valakivel az rögtön a bizalmasává válik... legalábbis ezt gondolják az emberek. Szerintem ha valaki elmondja, hogy hogy éli ezt meg, valójában akkor váltak barátokká, akkor ismerik egymást.

Úgy döntöttem pontokba szedem, amit elszeretnék mondani.
"Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek"- mondta egy nagyon bölcs ember, Karinthy Frigyes. Igazából az olyan embereknek van blogja... áhh ezt majd kifejtem később bővebben... egész jó kis cikk fog születni belőle. Miért is kezdtem most el írni?

Néztem a Gossip Girlt... Mondhati ez a sorozat a múzsám. Elég hülyén hangzik, de igaz. Mindig mikor nézem ezt a sorozatot olyan érzéseket vált ki belőlem, amit más nem. Az emberek függetlenek benne, a pénz nem akadályozza őket, mégis nagyobb a teher rajtuk, mint hinnénk. Érdekes az egész. Újraértékelem az eddigi életem, mikor ezt nézem. Volt, hogy beteg voltam és megnéztem egyhuzamban vagy 15 részt. Aztán egyszer csak kikapcsoltam. Azt mondtam elég, menjünk tanulni. Kitakarítottam a szobámat, helyet csináltam a falamon, hogy olyan dolgokat rakjak ki, ami inspirálhat engem, tanultam. Mert hirtelen elegem lett abból amit láttam és mert észrevettem, hogy olyan nincs, mint amit ott látok. Legalábbis nem Magyarországon.
Mi történt ma? Ez a sors, vagy Isten, ki hogy nevezi... A TV kikapcsolt. Azaz ez nem volt olyan véletlen, de nem áramszünet, mindegy, bonyolult. Elment a sorozat, nem tudtam nézni. És elkezdtem gondolkozni. Ami sose jó... És rájöttem bizonyos dolgokra. Ezeket mindig is tudtam, de most valamiért érzékenyebben érint. Nem tudom miért... Úgy érzem az életem kisiklik a lában alól... egyszerűen nem találom magam. Keresem, de nincs meg. Néha úgy érzem, hogy kergetem, mint az árnyékot a kisgyerekek és nem veszi észre, hogy nem ő követi az árnyékát, hanem fordítva és ha lefeküdne elkaphatná... amikor közel járok hozzá, hogy elkapjam, minden elsötétül és az árnyék eltűnik. Majd megint előjön, hogy kergethessem, aztán megint elhalványodik. Kiszalad a kezeim közül. Nem tudom ki vagyok. Értem én, hogy ennek a korszaknak a lényege, hogy megtaláljam és addig kergessem, míg el nem kapom. De engem annyira érdekel minden, hogy semmi se érdekel. Nincs egy szenvedélyem se, nincs amiben igazán jó lennék. oké tudok énekelni, de nem annyira, hogy vigyem is ezzel valamire. Tudok valamennyire zongorázni... a valamennyire talán túlzás is. Egész jól rajzolok, csak mondjuk nem elég jól. Értem a matekot, habár ezt általánosságban mondtam, nem a mostani állapotomra. Szeretem az irodalmat, a történelmet.... de egyiket se annyira, hogy le tudjak horgonyozni mellette... Én csak szeretnék valamit, ami mellett ottmaradhatok és megmutathatom, hogy igen, ebben igazán jó vagyok...
tudjátok mi a legidegesítőbb? Volt olyan, amiben tudtam a legjobb lenni. Nyertem versmondó versenyt. Az a legjobb érzés. Amikor megnyered. Ott van a cm a kezedben és azt mondhatod, hogy te vagy a legjobb, nincs aki jobban csinálná. A csúcson állsz, nem a második, vagy a harmadik vagy, hanem az első. A legelső. A tápláléklánc csúcsa és te vagy az aki megmarad. Igen. Majd hirtelen rádöbbensz, hogy igen, a csúcs változik, mert az a tehetség, amit kaptál nem elég.
Van egy csomó hibám. Makacs vagyok, és reálisan látom a dolgokat. Magamat is.... habár kicsit kiélezve. Nagyon nyers vagyok és egyszerű, mégis bonyolult. Elérem, amit akarok, és tudom manipulálni az embereket. Mindez könnyen megy. Csak utálom ezt csinálni, és mégis csinálom. Utálok hazudni mégis néha olyan nehéz az igazság. Mostanában törekszem arra, hogy tisztázzam a dolgokat. És kifizetődik. Azt kell mondjam megéri. Nem akarok példákkal pedálozni, de higgyétek el, hogy nincs jobb, mint tisztának lenni az emberek szemében. Az emberek azt mondják, hogy egy piszkos papírt nem lehez kitörölni, maximum új lapot indítani. Én azt mondom, hogy mindent ki lehet mosni. Némelyik folt makacsabb, van ami könnyebben kijön, mint hittük. De idővel és türelemmel mindent el lehet távolítani.
Azt hiszem azért írok ide, mert nincs egy normális barátom. Amíg volt, nem kellett, hogy blogot írjak, mert leírtam neki a bajom.

Na jó... ezt most egy nappal később írom....
Tegnap kicsit ki voltam idegileg, mert elkezdtem gondolkodni... A dolgaim egytizedét írtam le, mert aztán elvonta a figyelmemet egy bizonyos "Halvány ibolya", amit elkezdtem keresni, de nem találtam... aztán meg jobb kedvem lett... most egész jó kedvem van.... majd írok a mai napról holnap... mert holnap megjön az AVONom... :D (kösszi Ancsi (L))