... 48 óra ...

Hogy megbántam-e? Nem tudom. Tettem olyat, amit igen, amitől most is kiver a hideg.

1. Volt akitől bocsánatot kértem. Hogy miért? Mert bűntudatom volt. Ő nem értheti meg azt, amit én igen, Nem látta azt, amit én, nem ismeri azokat az embereket, akiket én igen. És ami a legfontosabb, tönkreteszik az életét. Úgy viselkedik, mint egy nem normális... Talán kicsit másképp kellett volna kezelnem. Oké. Ez igaz. Csakhogy az embernek vannak olyan pillanatai, órái, amikor képtelen racionális döntést hozni. Ez olyan volt. És ebben az állapotban nem hibáztatnék és se senkit. Sőt, inkább csak azt mondom, hogy nem hibáztatok senkit. Pedig lenne miért.

2. Jobban van? Igen. Aranyos, kedves, makulátlan, mint mindig. Azok, akik eddig utáltak most nagyon szeretnek azért amit érte tettem. Akik szerettek, most még jobban. És igazából ilyen szeretnék lenni. Amikor az ember képtelen racionális döntést hozni, azt teszi, amit éppen akkor a legjobbnak lát. Azt amit nem tenne meg, ha egy nap múlva állna ott, de meg szeretné tenni. Én olyat tettem, amit megtettem volna 1 nap múlva is. 1 év múlva nem biztos. Ismerem magam. És szánalmas az amit csinálok. De egyszerűen ilyenkor az érzések parancsolnak. Persze az, hogy ennek a tudatában élek, nem jelenti azt, hogy bele is törődök. Utálom ezt, és minden erőmmel azon vagyok, hogy megváltozzak, hogy máskor is ezt tegyem. Egy év múlva is, normális állapotban. Mint ahogy a 48 órából 45-ben voltak. Egyszerűen néha utálom magam. Utálom, amit csinálok és undorodom magamtól. Nem akarom visszaforgatni az időt. Talán most jobb lenne, viszont ki tudja mik fognak történni ezekre a hatásokra. Mindenesetre ő megint olyan, mint volt. És amikor hibázik, akkor is megérti az ember. Nem is ismerem. Talán ezért tudom megérteni. És ezért utálom magam.

3. Talán nem jó ötlet Bécsbe menni, ha semmit nem aludtál az éjszaka, és újabb 12 órát nem alvással tölteni. Azaz 18at. Van aki mégis megcsinálja. Lehet újjal mutogatni. A buszon aludtam fél órát. Nyitott szájjal.... gyönyörű látvány lehetett. És a barátnőim, aki szintén abnormális állapotban voltak azzal szórakoztak, hogy megpróbáltak mindenfélét beledugni számba. Például ropit, az ujjukat. Nem szeretnék néven nevezni ezeket az embereket (L), de én nem találtam viccesnek, szóval félálomban csak annyit tudtam mondani, hogy " Ne legyééé máááá köcsöööög"... Jellemző

4. Szép város. Az emberek is kedvesek. Akik körülvesznek. Tehát ŐK. Akik ott voltak. Velem. kezdve a Széphajúval, akivel végiggyalogoltam a városon. A fények gyönyörűek voltak. Nem értem, hogy egy saját utat miért nem lehet így feldíszíteni. Persze nagyon sokat nevettünk Széphajűval. Nagyon hideg volt. Azt hiszem nem vagyok elég érzékletes. Olyan hideg volt, hogy már nem éreztem, mivel lefagytak a tagjaim. Konkrétan ha melegbe mentünk csak azt éreztem, hogy "Jéééé.... az ujjaimat is tudom mozgatni!" Na de nem ez a lényeg. Egy kedves, fehér sapkás ember nem nagyon törődött velünk. Meg azzal, hogy nem szándékosan leszakadtunk a csoporttól. Akarom mondani rossza helyre mentünk a találkozóhoz és nem találtuk meg a csoportot. De hát "60 ember nem állhat meg kettő miatt. Nagyok, majd odatalálnak." Egy idegen városban, idegen nyelvvel. Én speciel nem tudok németül. Persze Széphajú igen. És a várost is jobban ismerte, mint én. Szóval megmenekültem. Viszont még mindig nem mondtam el, hogy mi történt. Elmentünk egy vásár mögött. Igen, mögötte. Ugyanis a bódák egyirányba néztek és mi mögötte mentünk el. Mellette pedig volt egy lerácsozott elég nagy rész, amin végig mentünk. És ahogy átmentünk rajta Széphajú megszólalt. "De jó! Meleg. Még, ha büdös is... " Szóval egy 15 percen keresztül melegedtünk a büdös felfelé áramló levegőben. Aztán egy McDonald's-ban találtuk meg a csoport másik felét... akarom mondani a 98%-át. Hol máshol?

5. a.Vannak olyan napok, amikor a lányok szenvednek. Az összes lány ugyan amiatt. Mindegyik máskor. Olykor persze egybeesnek. Nekem ez a pár nap ilyen (volt). Próbáltam egy olyan helyet keresni, ahol a szenvedésem ellenszerét (innentől a fájdalomcsillapítót) bevehetem, de a fehérsipkás nem engedett el. Szóval szenvedtem tovább. A jármű, mellyel érkeztünk nem volt alkalmas efféle eseményekre, szóval szenvedtem, persze nem némán. Szóltam az egyel alám járó osztályból néhány lánynak, hogy a fájdalomcsillapító egyik fajtáját nem tudom használni. Viszont egy másik használatára a busz is alkalmas lett volna. Szerencsére az egyik csajnál (innentől "Megmentőm" az osztály lányai: "Megmentőim") volt fájdalomcsillapító, szóval minden megoldódott. Viszont valahogy el kellett hozzám juttatni. Szóval egészen diszkréten kihúztam a táskájából, mire az egész tartó kiesett... kirepült. És a Megmentőm pedig utánaugrott. Én így felkiűáltottam, hogy "Neeee". Szóval a diszkrét átcsúsztatásból az lett, hogy a Megmentőimmel a hasunkat fogva a koszos földön fetrengtünk, ugyanis másnak ez nem tűnt fel, pedig volt körülöttünk 60 ember.
Majd a Fehérsipkásnál könyörögtünk, hogy had vegyem be a fájdalomcsillapítót. Persze ezt is csak kódolt üzenetként, szóval az információ hozzá nem jutott el.

5. b.
Útközben elmentünk wcre. Nagyon izgo volt. Köbö 20 mről érezni lehetett, hogy igen, ez egy wc. Ráadásul 50 centbe került. Na de bementünk és egy néni (elég kövér néni) fogadott, aki se a mi nyelvünkön nem értett, se más olyanon, amivel kommunikálni tudok az emberekkel. Szóval én nagyon siettem, márpedig a pénzem a táskám alján volt, szóval az egyik Megmentőmmel kifizettettem. Persze költsön kértem rá, de még nem adtam vissza. Persze vissza fogom!!!. Na de a wc olyan volt, hogy elég könnyen össze lehetett keverni egy börtöncellával. Szóval míg a néni összeszedte a pénz, min a wcn (NEM) ülve egymáshoz dumáltunk. "Szerintetek, hogy kell innen kijönni?"" "Nem tudom. Kicsit Olyan Sweeney Toddos. Ha ráülnék tuti megfordulna és pitét sütnének belőlem" "Van rá némi esély" " Te Anna" " Igen?" "Végeztél már?" "Nem" Akkor, ha végeztél elmondod, hogy kell kinyitni az ajtót" "Igen, máérha kijutok. Lehet, hogy örökre ittragadtunk" Köbö 10 perc múlva még mindig benntvoltam, mert nekem a kabátom olyan, hogy... na jó ez csak kfogás. De nem kell semmi csúnyára gondolni. Mindenesetre Helen (csakhogy még Sweeney Todosabb legyen) ordított egyet az idegennyelven. Mire én, mit sem sejtve megkérdeztem a többiektől, akik értették a fura nyelvet. " Mi van? Lejárt az időm???"

6.
Szalagavató és afterparty, nomeg Bécs, 2009. dec. 13